Kamasz gyermekem folyton rosszkedvű. Lehet, hogy depressziós?

 

Hát igen, nem kicsi dilemma. Mi az, ami életkori sajátosság, és érdemes elfogadni, illetve honnan számít depressziónak a rosszkedvűség, amin viszont érdemes változtatni?

 

Ami rendben van:

 

Köztudott, hogy a kamaszok nagyon érzékenyek. Ebben a korban, amikor „pici fiacskánk” saját felnőtt identitását igyekszik kialakítani, amikor a kortárscsoport véleménye egy ítélettel ér fel, olyan dolgok is elronthatják a kedvét, amit mi jelentéktelennek látunk. Folyamatosan bontja és építi érzelmi, erkölcsi világát, mindaddig, míg egy számára működő, vállalható, hozzá passzoló formát-stílust hoz létre. Ez lesz az ő felnőtt énje, de ennek kialakításáig bizony zűrös az út. Közben százszor „meghal”, és százszor „feltámad”… mert, hogy a kamaszkor a túlzások kora. :)  Szóval, ha gyermeked időnként szomorú, levert, indulatos, befelé forduló, az rendben van.

 

Ilyen esetben egy valamit tehetsz: azon kívül,hogy rendületlenül szereted, :) VEDD KOMOLYAN AZ ÉRZÉSEIT! Ne érvelj neki azzal, hogy az adott dolog nem számít, vagy nem is annyira kínos!  Ha ő úgy érzi, hogy valami miatt „összedől a világa”, akkor neked az összedőlő világra vonatkozó érzéseit kell komolyan venned, ha segíteni akarsz neki.

 

Minden egyéb esetben meg fogod kapni, a tipikus „minek mondjak el neked bármit, úgyse értesz meg!” kamasz frázist.

 

De mikor csúszik át ez depresszióba?

 

Ennek megállapításához beszélgess vele az érzéseiről (+ vedd őket komolyan!), és legalább egy kéthetes periódusban figyeld meg a viselkedését. Ha a következő tünetek közül legalább 5 jellemző volt rá napi szinten, akkor érdemes szakemberhez fordulni.

 

  • Gyakran panaszkodik, hogy fáradt,
  • Semmi nem kelti fel az érdeklődését,
  • látványosan romlanak a jegyei a suliban,
  • feszült és nyugtalan, esetleg agresszív,
  • sokat alszik, vagy nagyon keveset alszik,
  • sűrűn fáj a feje, vagy a hasa,
  • magányosnak érzi magát, arról panaszkodik, hogy senki nem foglalkozik vele
  • reménytelennek érzi a helyzetét, és már nem keres megoldásokat,
  • elvonul, és távol tartja magát a társaitól,
  • nincs étvágya, vagy folyton enni akar,
  • meggondolatlan vagy veszélyes dolgokat csinál,
  • elkezd kábítószert, alkoholt vagy más egészségre káros dolgot fogyasztani,
  • úgy érzi, felesleges élnie, és megfordul a fejében az öngyilkosság gondolata, vagy, hogy kárt tegyen magában.

 

Figyelem! Az utolsó három tünet, már önmagában előfordulva is piros zászlós! Ezekkel – jobb híján - azt ordítja a világba, hogy „vegyetek észre, segítsetek, mert nem bírom tovább!”

 

Ha az alapos tanulmányozást követően arra derül fény, hogy a rosszkedv, csak otthon tör rá, egyébként pedig fürtökben lógnak rajta a haverok, és látványosan jól szórakozik a társaságukban, akkor a fiad nem depis, csak lázad. Őszinte közeledés, empatikus hallgatás, sok-sok türelem, humorérzék, és talán egyszer azt is megtudod, mi ellen… :)