Kamasz lányomat lehetetlen nevelni, mindenen veszekszünk!

 

Nem könnyű, nem könnyű… Ha túl szorosra veszed a gyeplőt, a lázadás során ő maga fogja elvágni azokat, ha viszont túl lazára hagyod, ki tudja, merre csatangol el.

 

A lányod változik, a kapcsolatotok változik, és talán neked is érdemes változtatni egy-két gyereknevelési rutinon. Nem azért, mert nem vagy jó anya, hanem mert annyira JÓ vagy, hogy számodra az a legfontosabb, hogy jóban maradj a lányoddal, és megóvd a kapcsolatot még ebben a viharos, kamaszkori zűrzavarban is.

 

Azért mondom, hogy a változásnak elsősorban belőled kell kiindulnia, mert kamasz lányod alapvetően még gyerek, illetve épp egy érzelmileg túlfűtött időszakon próbálja keresztülvergődni magát. Ha úgy tetszik, épp most „vajúdik”, hogy megszülje saját felnőtt énjét, és neki se könnyű! Fontos, hogy megértsd, a lányod bármennyire is elviselhetetlen a „vajúdás” során, szüksége van RÁD.

 

És, hogy hogyan segíthetsz neki? Hát úgy, ahogy egy születésnél segédkeznél. Mellette vagy, támogatod, éberen figyeled, megérted a kínjait, osztozol a fájdalmában, könnyítesz rajta, ha tudsz, de alapvetően mindvégig tudatában vagy, hogy ezt az utat neki kell végigjárnia, a maga módján. Nem tudsz felnőtté válni helyette.

 

Kicsit olyan ez, mint amikor járni tanult. Minden veszélyes tárgyat elpakoltál az útjából, hogy biztonságban totyoghasson a lakásban, kertben,  ő pedig próbálkozott, gyakorolt, és bizony elég sűrűn elesett. Sírt egy picit, te megvigasztaltad, aztán újra elindult.

Nagylányod most is ezt teszi, járni tanul a felnőtt világban. Csak épp a veszélyes „tárgyak”, amiktől félted, jelen esetben az alkohol, a rossz társaság, a drogok stb, és ezeket sajna nem tudod olyan módon távolítani az útjából, mint ahogy a berendezési tárgyakkal tetted. Emlékszel, amikor kiskorában egy idő után ellökte a  kezedet, hogy „most már hagyj egyedül próbálkozni”? Vagy amikor csak azért is kiszaladt az utcára, pedig tudta jól, hogy nem szabad? Most is ezt teszi. :) Vigaszul: Az a korszak is elmúlt, ez is el fog!

 

Néhány jó tanács a „túléléshez”:

 

  • Viták és ultimátumok helyett próbáljatok kompromisszumra jutni. Te engedsz egy fél órát a szombati kimenőből, ő pedig pontosan érkezik.
  • Ehhez fontos, hogy beszélj az érzéseidről neki. „ Tudom, hogy nagylány vagy már, és sajnálom, hogy olyan sokszor beleavatkozok a dolgaidba. Szeretnék változtatni, mert nagyon fontos vagy nekem, és nem akarom, hogy eltávolodjunk egymástól. Beszéljük meg mit szeretnél te, én, és találjunk ki olyan új szabályokat, amik mindkettőnknek megfelelnek. Tényleg nem akarok folyton veszekedni veled, kössünk békét! Hm, mit gondolsz?”
  • Vedd komolyan az érzéseit, akkor is ha számodra jelentéktelen semmiségen agonizál. Ez az empátia. Megérted/érzed, amit ő átél, mert te is vajúdtál valamikor. Lehet, hogy neked most épp nem fáj, de attól neki nagyon is valóságos.
  • Talán nem reagál elsőre olyan jól, mint vártad, de nyugi! A bizalmat újra kell tanulni. Adj neki egy kis időt, és maradj elérhető a számára.
  • Ha undok is, tudjad, hogy fontos vagy neki, és fontos számára a Te véleményed! Te voltál az első, akin keresztül találkozott a világgal, és sokáig csak a te szemeddel látta, hogyan is működik.

 

Háát… Úgy tűnik az alá-fölé rendeltségi viszony ideje lassan lejár. Elveszítesz egy gyermeket, de cserébe megkapod egy felnőtt ember társaságát, barátságát, és később egész családja (vő, meny, unoka) szeretetét és támogatását. Megéri kitartani!