A gyerekeim folyton marják egymást!

Először is, őszinte részvétem kedves Bea! :) Saját tapasztalatból tudom, hogy kimerítő az óvodai-iskolai vakáció…

 

Sok okosságot lehetne most mondani, mint például legyél türelmes, ne avatkozz közbe, ne tégy  igazságot köztük, csak bölcsen mosolyogva hagyd őket megvívni a saját harcukat, és jó példával elől járva finom előkelőséggel vezesd őket a konstruktív konfliktusmegoldás, a kompromisszumkötés, és a win-win megoldások megtapasztalásának felemelő útjára, de…

 

Mivel ilyenekhez hasonló „humánus” tanácsokkal színültig vannak a népszerű gyermeknevelési portálok, és feltételezhetően tisztában vagy azzal, hogyan KELLENE a nagybetűs Vekerdy könyvek szerint viselkedni, én most azt mondom: nyugodtan cselekedj szívből, a józan paraszti belátásod szerint! Mert bár manapság mindenki tudja, hogy a gyerekekkel üvöltözni csúnya dolog, rossz anyai bánásmódra utal, és súlyosan traumatizált gyermekkort, illetve annak jövőbeni következményeit vetíti előre, - jómagam úgy vélem, hogy a gyermekeiket "tudatosan" nevelő anyák, bár - dicsérendő -nagy hangsúlyt fektetnek gyermekeik lelkivilágára, súlyosan elhanyagolják a saját pszichés szükségleteiket.

 

Például a CSENDre való igényt, vagy legalább egy olyan decibelben való létezést, ami nem feszíti szét a dobhártyát. Meg az arra való igényt, hogy én is ennek a családnak a részese vagyok, és nem kívánom a fél felnőtt életemet háborús övezetben leélni. Persze, hogy nem kötelező a testvéreknek szeretni egymást, vagyis hogy a jóérzést nem lehet kierőszakolni, de akkor urambocsá’, elfáradva a saját tehetetlenségemben olykor-olykor hadd könnyítsek már a lelkemen egy jó kis ordibálással bűntudat nélkül! Olykor-olykor… Ugye?

 

Ha a türelem elfogy, akkor az azt jelenti, hogy nincs több. Lehet úgy csinálni, mint ha lenne, de azt már úgy hívják, hogy megfelelési vágyból elkövetett önsanyargatás, kizsigerelés, önbántalmazás, önutálat. És szerintem éppen ez az, ami mindenképpen kerülendő minta!

 

Az ordibálástól ugyan még senkinek nem lett több türelme, és valóban nem hatékony megoldás a testvérharc felszámolására, de sok fokkal jobb, mint a „csendben tűrök, mert jó anya vagyok” attitűd.

 

Szóval mi a megoldás a végső kimerülés határán? … A válasz egyértelmű. Szerezz energiát, töltődj fel bárhonnan, bármi által, juss valami éltető erőhöz! MOST. Ha nem tudod mi az, keresd, kutasd mi ad neked akár csak egy csepp örömöt, vidámságot, és csináld, engedd meg magadnak!

 

Ha lesz energia, újult életerő, akkor lesz türelem is, -  és a gyerekeid iránt újralobbant szerelemtől ittasan elmerülhetsz az egyébként okosakat író szakkönyvekben is. Akár…

 

Ajánlok egyet: Elaine MazlishAdele Faber: Testvérek féltékenység nélkül, Reneszánsz Könyvkiadó, 2012


Kitartást és humorérzéket! :)