A reggeli oviba indulás kész káosz, szinte minden reggel megy a hiszti!

„Minden reggel ugyanaz a műsor. A reggeli készülődés közben valahol tuti behisztizik a fiam! Vagy az öltözésnél, vagy a cipőfelvételnél, vagy nem tetszik a sapka, a fogmosás idő hiányában sokszor el is marad. Sosem volt zökkenőmentes az oviba indulás, de  mostmár elég! Kész káosz az egész, a fiam toporzékol, én felrobbanok a dühtől, és szinte mindig haraggal válunk el az oviban. Mit csináljak?"

 

 

Zűrös szitu a reggeli rohanás, nincs is szülő, aki ne ismerné. Természetesen vannak „okos” tippek, és technikák a gyerek ellenállásának leszerelésére, de én fontosabbnak tartom, hogy megkeressük 1) a hiszti rejtett tartalmát, és 2) azt az okot, ami miatt Téged mindez ennyire megvisel. Ugyanis biztosan hallottál már róla, hogy ha egy démont nevén nevezel, megszűnik a hatalma a fölötted… :)

 

Lássuk, mi lehet a „baja” egy opponáló gyereknek:

 A legáltalánosabb, hogy SEMMI, vagyis az életkori sajátosságoknak megfelelően működve, éppen a dackorszakot éli. Ennek a folyamatnak az a lényege, hogy amikor a picik egyre jobban megtapasztalják önmagukat, mint anyukájuktól különálló egyént,szükségük van annak megtapasztalására, hogy milyen lehetőségeik és korlátaik vannak az önálló létezésre. Erre életkoruknál fogva csak olyan szegényes eszközeik vannak, mint a folyamatos bepróbálkozás és ellenállás. Úgy képzeld el ezt, mint egy vak biciklist, aki csak úgy tudja megállapítani, milyen széles/hosszú úton közlekedhet, hogy megtapasztalja a bőrén keresztül, azaz muszáj nekiütköznie a baloldali, a jobboldali, az előtte és a mögötte lévő korlátoknak. Szegény! Nem?

 

Ebben az analógiában, Te vagy a korlát, így az ütközés törvényszerűen Neked is fájdalmas. Ezzel sajnos nincs mit tenni, - a szülői lét szép, de nehéz velejárója.

 

Sok olyan szülőt ismerek, aki nem vállalja fel a feladatot, hogy korlát legyen, azt remélve, hogy így megspórolhatja az ütközések fájdalmát. Jól hangzik, és vonzó lehetőség ez minden szülő számára, és időnként mindannyian vágyunk rá, DE!

 

… hogy érezheti magát egy „vak biciklis”, aki nem tudja, hol vannak az út határai, mert azt nem jelzik egyértelműen korlátok? ...

 

Elmondom:

1)      Csiga lassan, vagy NEM teker, mert folyamatosan szorong, és attól fél, hogy egyszer csak beborul egy árokba, folyóba, vagy épp beteker egy forgalmas építkezési területre,

2)      Atom gyorsan teker, mert elhiszi, hogy nincsenek korlátok, és számára határ a csillagos ég. Aztán kiderül, hogy nem, és PUFF! :)

 

Szóval lehet, hogy utálod ezt a „genya-anya” szerepet, - miért is szeretnéd? - de jól csinálod, jó anya vagy, korlátok kellenek a gyereknek. Erre van szüksége, keresi ezeket, csak sajnos fáj neki, ha beleütközik egybe, és ezért sír, toporzékol, utál téged, világgá megy, hogy jól megbüntessen. Tudod: „Buta korlát, dá-dá!”

 

Persze, attól, hogy mindezt megérted, még nem változik semmi, de valahogy mégis kicsit más keretbe helyezi a történéseket. És az is lehet, hogy kedved támad egy kicsit tompítani az ütközéseket, hogy csökkentsd kisfiad fájdalmát, hm? …

 

Ennek egy univerzálisan jól működő tippje:  

 

Szólj mindig időben, hogy ne legyen váratlan a csattanás!

 

Konkrét példával illusztrálva:

 

„ Tudom, hogy nem akarsz óvodába menni, és legszívesebben itthon maradnál, - én is. Ma azonban mindkettőnknek dolga van, és nem maradhatunk itthon. Ezért elmondom mi lesz: Hagyok neked elég időt a készülődésre. Amíg anya elkészül megnézhetsz egy reggeli mesét / játszhatsz a dínóiddal / lustizhatsz még kicsit / megihatod a fotelben a kakaódat stb, aztán ha szólok, hogy „KÉSZÜLŐDÉS” akkor felöltözködünk, majd irány a fürdőszoba, ahol mosakodás, fogmosás, fésülködés, majd irány az előszoba, ahol kabát, sapka, sál, csizma. Sok meló, jól tudom, és gyorsan kell csinálni, de játsszunk olyat, hogy Te egy versenybiciklis vagy! Mit szólsz? Ha szólok, hogy Készülődés, akkor „vigyázz, kész, tűz rajt”  - elindulsz, tekersz, és ha célba értél, megünnepeljük, jó?

 

Ha neadjisten eltévednél, fogok neked integetni, hogy „erre, erre, fürdőszobaaa!”. Ha  nem hallod meg, semmi gond, ne aggódj, érted megyek, és tolom majd a bringádat.

 

Ha én is elfáradok, akkor viszont nagy bajban leszünk mind a ketten. Nem érünk célba, és nincs ünneplés… :(

 

Nos, kezdhetjük?”